A pályázatok alkalmával a partnerségnek, a konzorciumi pályázatbeadásnak
elsősorban az Európai Uniós kiírásoknál van jelentősége. Számos területen és
pályázható témakörben ma már alapkövetelmény az ilyen jellegű szakmai érdekcsoportok
kialakítása.
Mivel cégünk évről évre egyre több vállalattal, civil szerveződéssel kerül kapcsolatba
határokon innen és túl, kínálja magát a lehetőség, hogy ezeket a szervezeteket
megismertessük egymással, illetve alkalmilag összefogásra sarkalljuk őket.
A közvetítések alkalmával sok esetben az önkormányzatok, állami intézmények
és a civil szféra szereplői is aktívan bevonhatók az egyes társulásokba.